Horgásztavunk Budapesttől 21 kilométerre, Biatorbágy külterületén található.
A tó alap területe 27 hektár, melyből horgászható vízfelület nagysága 21 hektár.
Ezen a 21 hektáron 22 állás foglal helyet.
Tavunk főként a fogd meg és engedd vissza ”Catch & release” horgászat jellemző.
Tavunkban fellelhető halfajok: ponty, amur, tokhal, csuka, süllő, kősüllő, szürkeharcsa, kárász, compó, csapósügér valamint keszegfélék.
Ponty állományunk jelentős részét a tükörpontyok alkotják, de megtalálható emellett a tő illetve a nyurgaponty is valamint a spanyol és a koi mintázattal rendelkező egyedek is.
Tavunk törpeharcsa mentes!
A horgászoknak lehetőségük van sátras valamint házzal,faházzal ellátott állások foglalására, csónak illetve ponty bölcső bérlésére.
A tó egész területén rendelkezünk áramforrással.
Hogy Vendégeink komfortérzetét növeljük,minden házban/faházban fűtés, hűtőszekrény és mikrohullámú sütő megtalálható.